Ács Zoltán – közösségépítő
Executive Coach
Szolgáltatások
Mastermind
Vállalati képzések, csapatépítő tréningek
Coaching
Céges együttmüködő partner
Felsővezetővel coaching folyamat
Tréning résztvevő
tagú közösség
Rólam
Egy igazi vállalkozói családban nőttem fel.
1992 és 2001 között édesapámmal felépítettük az ország első számú élelmiszeripari cégének a teljes belföldi értékesítését és egy ehhez kapcsolódó szállítmányozási céget vezettem. Az azt követő tíz évben ingatlanfejlesztéssel foglalkoztam itthon és Dél-Spanyolországban.
2011 és 2017 között egy több mint 3000 ezer fős értékesítési hálózatot építettem fel és vezettem 3 országban.
2017-ben egy tréner és business coach karrier építésébe vágtam bele. Állandó együttműködésem van 5 céges partnerrel. Executive coachként 30 felsővezetővel dolgoztam együtt coaching folyamatban.
Tréningjeimen több, mint 5000-en vettek már részt és építettem egy 9 ezer fős Közösséget.
Szenvedélyem, hogy segítsek a vezetőknek a bennük lévő potenciál növelésében, hogy ezáltal prosperáljanak az élet minden területén és megváltoztassák a világot.
Nincs annál nemesebb dolog a világon, mint abban segíteni egy másik embert, hogy sikeressé váljon.
Főbb Partnereink


